„Az írás életem alapvető része, számomra lételem, örömét szinte a beszéddel, járással együtt ismertem meg.” Bódai-Soós Judit. Anyuka, matematika szakos tanárnő és írónő.

Iskolánk rajzversennyel egybekötött író-olvasótalálkozó vendége a Devecseri Városi könyvár és Művelődési ház jóvoltából.

Hogyan lehet összehozni a három tevékenységet?

A hármat már nagyon nehezen. Amióta kisfiam megszületett (most kétéves), azóta egy időre a matematika tanítása lekerült a palettáról, az írás pedig egy döcögős mellékvágányon fut.

Amíg nem voltam anyuka, addig magántanárként oktattam a matematikát, jobbára érettségire készítettem fel ifjabb és korosabb nebulókat. Ez a tevékenység főleg a délutánjaimra korlátozódott, maradt időm írni.

A reál- és a humán-érdeklődés együttes megléte nálam mindig jelen volt, egyszerre szerettem volna csillagász lenni és író, vagy például genetikus és fotóművész. Szerintem így kerek a világ. Akár a reál, akár a humán vonalat hagynám ki az életemből, olyan lenne, mintha fél lábon akarnék állni. Szóval, ez nálam tényleg csak idő kérdése, vagyis attól függ, hogy mi fér bele egyszerre az időmbe.

Mi indított a veresek, mesék, novellák világába?

Talán maguk a versek és mesék. Már egészen csepp koromban szerettem a gyermekverseket és a meséket hallgatni, amióta pedig megtanultam olvasni, azóta nincs nap olvasás nélkül.

Hogyan születik a vers?

Többnyire váratlanul, tervezetlenül. Előbújik valahonnan mélyről egy gondolat, néhány ritmusos, esetleg rímelő sor, majd felépül köré a vers. Kiöntött, ami kikívánkozik. Papírra vetem, majd ráncba szedem. Vagyis először megírom ösztönösen, „vadasan”, aztán igazítok a rímelésen, ritmuson, ha kell, immár tudatosan.

Mikor írsz?

Amikor „írhatnékom” (ihlet) támad és időm engedi. Ha éppen nem érek rá, akkor gyorsan lefirkálom valamilyen füzetkébe, vagy papirosra a felbukkanó töredéket és félreteszem „jobb időkre”. Ezzel az a gond, hogy ugyanazt a hangulatot nehéz újra elkapni, megélni később, amikor már lenne rá időm, hogy írjak. Így sok ilyen töredék kidolgozatlan marad akár évekig, akár végleg.

Melyik korosztálynak írsz a legszívesebben?

Ez hangulattól és mondanivalótól függ nálam. Általános válaszként azt mondanám, hogy bármelyik korosztálynak szívesen írok, nincs preferált korcsoportom.

Mi a tapasztalatod? Szeretik a gyerekek a verseket?

Úgy vettem észre, hogy szeretik. Sokkal inkább, mint a mai felnőttek. Persze, hozzá kell tennem, hogy a gyerekek a legkritikusabbak. Velük aztán nem lehet „bármit megetetni”. Éppen emiatt nekik a legnehezebb verset írni.

Van példaképed?

Egy nincs, sok van. Einsteintől Babits Mihályig, Michael Ende-től, Vajda Jánosig, vagy Kopernikusztól Weöres Sándorig Jules Verne-n keresztül, sorolhatnám bőven.

Mennyire egyszerű ma könyvet kiadni?

Részben egyszerű, másrészt pedig nagyon nehéz. Ez attól függ, hogy van-e pénze a szerzőnek, vagy nincs. Magánkiadásban ma már bárki bármit megjelentethet, amit nem szégyell, igazán még írni se kell tudni hozzá. Ha viszont azt szeretné valaki, hogy egy kiadó kössön vele írói szerződést, akkor nehéz dolga van, mert a kiadók nem igazán szeretnek kockáztatni. Legszívesebben olyan könyveket jelentetnek meg, melyeknek a sikerében biztosak (híres, ismert szerzők műveit).

Közelebbi írói terveid?

Kiadásra vár egy meseregényem és egy 12 meséből álló mesekönyvem. Ezekhez éppen kiadót keresek. Ezeken kívül most írok egy speciális verses könyvecskét. Reményeim szerint hiánypótló lesz, mert kismamáknak szól majd és a babácskájukkal való mindennapi életet segíti színesebbé, vidámabbá, szebbé tenni. Lesz benne olyan vers, amit például pelenkázáskor mondhatnak a kicsinek, vagy öltöztetéskor, fürdetéskor, stb.

Hogyan gondolsz vissza általános iskolás éveidre?

Szeretettel, sok mosollyal. Nagyon jó kis csapat volt az osztályom és jó emberek voltak a tanáraim. Ifjúsági regényem, a „Visszafelé szaladó fák” éppen ezt mutatja be.

Volt kedvenc tantárgyad?

Egyszerre több is. A matematikát mindig szerettem, mert sosem kellett tanulni, elég volt, hogy megértettem, amit a tanárom órán magyaráz, és begyakorlom a feladatok megoldásakor. Az irodalmat is nagyon szerettem, mert legitimálta az általam imádott tevékenységet, az olvasást és az írást. Emellett például középiskolában kiváló magyartanárom volt, ami persze még kedvesebbé tette számomra ezt a tantárgyat. A biológia volt még a szívem csücske és később a francia, majd a filozófia.

Mit üzennél a mai ifjúságnak?

Amikor kisgyerek voltam, szerettem volna felnőtt lenni, hogy a magam ura lehessek – szabadságra vágytam. Amikor felnőtté váltam, szerettem volna megszabadulni a felelősségek súlyától és újra gyermek lenni – szabadságra vágytam. Aztán lassan megtanultam a dolgok jobbik oldalát is meglátni, minden napban megtalálni az örömöt és ez felszabadított. :)