Iskolatörténet

Az emberek életéből csak az nő ki, aminek magját a múltban valahol elvetették.

Szepes Mária: Raguel hét tanítványa

Az alig több mint 500 lelkes Nagyalásony Veszprém megyében, Pápától délnyugatra helyezkedik el. A Nagyalásonyi Kinizsi Pál Általános Iskola alapításának pontos idejét nem ismerjük, ugyanakkor a történeti forrásokból egy legkésőbb a 18. század elejétől napjainkig folyamatosan működő intézmény képe tűnik elénk. Míg a szomszédos települések iskolaalapításai tiszavirág életű kezdeményezéseknek bizonyultak, a nagyalásonyi iskola ma körzeti iskolaként funkcionál, s nemcsak a szomszédos falvak, hanem távolabbi települések gyermekeit is befogadja.

Az iskola története három nagyobb korszakra osztható:

  1. az ágostai hitvallású evangélikus elemi iskola (alapításától kezdve 1948-ig)
  2. az állami általános iskola (1948-1989/1990-ig)
  3. a rendszerváltoztatás utáni iskola (1990-től napjainkig)

A korábbi felekezeti iskola ettől kezdve Nagyalásonyi Állami Általános Iskola (majd Táncsics Mihály Általános Iskola) néven működött tovább. Az intézmény pedagógiai programjában azonban alapító szervként és az alapítás idejeként „Nagyalásony, Községi Tanács”, valamint „1950. október 22.” van megjelölve.

A nagyalásonyi iskola történetében – ahogy az ország történetében – a kommunisták hatalomra kerülése egy korszak lezárulását jelzi. Az 1948. évi XXXIII. törvénycikk államosította a nem állami iskolákat, vagyontárgyaikkal egyetemben.

Az 1960-as évek folyamán a vidi alsó tagozatosok mellett a kisszőlősi gyermekek is nagyalásonyi diákokká váltak; kisszőlősi és dabronyi (feltehetően felsős) tanulókat már 1962-ben találunk Nagyalásonyban.

Az alsó tagozat az 1974/1975. tanévtől lett megosztva, addig az első és a harmadik, valamint a második és a negyedik osztály tanulói voltak összevonva.

1974 1974.

A dabronyi kisdiákok – a falubeli felső tagozatosokhoz hasonlóan – szintén a nagyalásonyi iskola tanulói lettek. Ezt az 1974-re befejeződött újabb jelentős iskolabővítés tette lehetővé, amely során az iskola alaprajza három újabb helyiséggel egészült ki.

1979 szeptemberétől az iskola létszáma a pápasalamoni gyermekekkel gyarapodott. Az iskola 2000-ben felújított tornaterme az 1980-as évek elején épült.

A következő nagy átalakítás 2004-ben kezdődött. „Infrastrukturális fejlesztés a térségi integrált oktatás megvalósítása érdekében a nagyalásonyi Kinizsi Pál Általános Iskolában” címmel valósult meg a ROP-2.3.1.-2004-08-0123/36 azonosító számú projekt 240 millió forint értékben. Az iskola épületének felújítása jelentős energiaköltség-megtakarítást eredményez. A korszerűbb épület fenntartása kisebb forrást igényel a fenntartótól az eddigieknél. Az iskola épülete és tornaterme a felújítással megfelel az előírt szabványoknak. A növekvő gyermeklétszám a fejkvóta alapú finanszírozás esetén is biztosította a pénzügyi fenntarthatóságot.

Kialakításra került egy új számítástechnikai terem, ahol felnőttképzés is megvalósult. Mind a könyvtár, mind az iskolai többfunkciós tornaterem egyedülálló lehetőséget nyújt a térség lakosai számára.

Az addig megközelítőleg 1000 m2-es iskola több mint 1600 m2-el gyarapodott.

2004 2004.

A pedagógusok továbbképzése, az új oktatási programok bevezetése is finanszírozható lett, erre a Humánerőforrás Fejlesztés Operatív Program adott lehetőséget, melyen iskolánk sikeresen pályázott, és elnyert 18 millió forint támogatást.

Az iskola szorosan együttműködik a pápai Tánc-Lánc Művészeti Alapiskolával, amely jelenleg is tánc és képzőművészeti oktatást folytat az iskolában.. A művészeti iskola tevékenysége szorosan integrálódik az iskolai oktatásba, szakmailag elősegítve más kultúrák megismerését, így az integrált oktatás-nevelés folyamatát.

Partnerünk a pápai Bartók Béla Zeneiskola, szolfézs és hangszeres órákat ad nálunk tanulóinknak. Jelenleg 9 község gyermekeinek nevelését-oktatását végezzük. Alapfeladatunk a beiskolázási körzetünkbe tartozó iskoláskorúak általános iskolai oktatása. E feladat megvalósításának érdekében az intézményben nyolc évfolyamos általános iskola működik. A beiskolázási körzetben élő családok szociális, anyagi és kulturális helyzete egymástól nagymértékben eltér, ezért a nevelő és oktató munka is ehhez a helyzethez igazodik: tanórán és tanórán kívül a pedagógusok megpróbálják segíteni a nehéz körülmények között élő, hátránnyal induló tanulók felzárkóztatását, ugyanakkor kiemelt fontosságú feladatnak tekintjük a tehetséges, jó képességű gyermekek fejlesztését is.

Csikós József igazgató

Felhasznált irodalom:
Kupovics Renáta, volt tanítványunk szakdolgozata

© 2015 Nagyalásonyi Kinizsi Pál Általános Iskola, VF1401

csla.hu