„Elég fizetség nekem már az, hogy egy kicsit nosztalgiázhatok: míg régen nekem tanítottak érdekesebbnél érdekesebb technikákat, addig most én tarthatok majd egy pici órát a gyerekeknek”

Valamikor régen volt egy tanítványunk. Kitűnt udvariasságával, szorgalmával, de legfőképpen hihetetlen kézügyességével. Megtanult horgolni, hímezni, makramézni, gobelinezni. Természetesen mindezeket profi módon fejlesztette.

Az idő telt, múlt. Elvégezte a herendi Porcelánipari Szakközépiskolát. A diákból felnőtt lett. A kézimunka iránti szeretet megmaradt. Nem véletlenül választotta ezt a hivatást, hogy most is Herenden dolgozik a porcelánmanufaktúrában.

A sors vagy jó szerencse ismét volt iskolája közelébe hozta őt, a mi Tominkat, Nagy Tamást. Most ő jött tanítani szívesen, örömmel a kisdiákokat. Ugyanis kiderült, hogy munkája mellett önmagától megtanulta a lufi hajtogatást. Négy éve már, hogy kedvet kapott a kipróbálására és megtanulására. Ahogy régen, iskolás idejében is minden érdekelte, ami a kézimunkával volt kapcsoltban. Autodidakta módon tanult, készült, fejlődött. Jelenleg már több mint 50 féle figurát tud hajtogatni.

A látogatás célja a kézimunka szakkör tagjainak megtanítása lufi hajtogatásra és egy bemutató keretében szemléltetve, hogy mi mindent is lehet készíteni lufiból egy kis fantázia segítségével. A hétfő délutáni szakkör keretében így készülhettek színes szívecskék, egyedi virágok és egy teljes menyasszonyi ruha. Mindez persze lufiból. Élmény volt? Igen. És nem csak a szakkör tagjaink, hanem az egész iskolának, mert az elkészült fehér esküvői ruhát az egész iskola megcsodálta.