Vendégünk Tóthárpád Ferenc, író, költő, festő, zenész, aki másodszor tesz látogatást iskolánkban.

Program

A nevelés művészete

– Egy év elteltével ismét író-olvasó találkozóra került sor Nagyalásonyban. Vendégünk Tóthárpád Ferenc, író, költő, festő, zenész, aki másodszor tesz látogatást iskolánkban. A közelmúltban a magyar-török harcok foglakoztatják. Szerette a történelmet diákként?

– Sosem hittem volna, hogy valaha is ennyire foglalkoztat majd a múlt. Ahogy szaporodott évem száma, egyre inkább elmerültem a helyi történelmi események rengetegében. Azonban nem titkolhatom el, annak idején azért (is) indultam a műszaki pályán, mert ott, abban az iskolában, akkor, nem kellett történelmet tanulni. A hiányosságaimat később saját erőből kellett pótolnom. Különösen, amikor már éreztem, a „tollforgatás” több számomra, mit valami hobbi. Igaz a mondás, minél hosszabb ismeretünk sugara, annál nagyobb tudatlanságunk területe! Azóta több helytörténeti könyv került ki a kezem közül. Kiváló tudósok, művészek közreműködésével készültek a TÉMA (Történelmi és Művészeti Antológia) Kőszegről című sorozat kötetei. Általuk én is sokat tanultam. Egyre inkább foglalkoztatott Kőszeg történelme. Egyik diplomadolgozatom témája is ebből fakadt. Könyv is született belőle: A Kőszegi kaszinó 170 éve címmel jelent meg. Aztán a sor folytatódott.

– Ha Kőszegről esik szó, sokan a török ostromra gondolnak először.

– Nem véletlen, hogy több formában feldolgoztam az 1532-es eseményeket, a magam eszközeivel igyekeztem emléket állítani. Versben és egy újabb sorozatban a Kőszegi mikromesékben is ezzel foglalkozom. A város bátor helytállását egy dalban is megörökítettem, amelyet aztán több kórus is előadott már.

– Nemrég jelent meg Az élet kútja című könyve.

– Ez a történet a mikromesék első darabja. Csak pár oldalas kis kiadvány, de a közönség szereti. A Jurisics-várban található kút legendáját – vagy inkább meséjét – mondom el benne. Számos érdekes történet, monda kering a városról. Karácsonyra várható a harmadik rész, az Óház kincset rejtő csúcsáról.

– Az idei évben rendhagyó módon az olvasási versenyünk beküldendő feladatlapból állt. A témát az Ön versei, írásai adták. A feladatlap egy versírást is tartalmazott megadott kezdőbetűkhöz. Milyen érzés volt olvasni a diákverseket?

– Egy íróember számára a legnagyobb ajándék, ha foglalkoznak a verseivel, használják a műveit. Nagyon megtisztelő, hogy a szervezők és a gyerekek időt szántak a műveimre. Köszönöm! Hiszem, hogy a művészeti nevelés a nevelés művészete. Örömmel tapasztalom, hogy egyre több iskola alkalmazza módszereit. És – már látom – a nagyalásonyi iskola élen jár ebben. A cél nem a művészképzés, hanem a művészet – a rajz, az irodalom – eszközeivel formálni az ifjúságot. Nagyon fontosnak tartom mindezt. Saját tapasztalatomból kiindulva állíthatom, rendkívül hatékony eszköz a művészeti ágak alkalmazása, a művészeti nevelés. Azt remélem, hogy ezúttal is úgy tudtunk szólni a gyerekekhez, hogy észre sem vették: gyarapodik a tudásuk, fejlődnek a készségeik, épül, szépül a lelkük. Egy „tanítónak” kell ennél több?